Egyszerre terjed a világban az elhízás, az éhezés és az élelmiszerpazarlás. A hazai lakosság kétharmadának van súlyfeleslege, egyharmadnyi magyar elhízottnak számít.

A világméretű elhízásjárvány szó szerint és átvitt értelemben is súlyos következményekkel jár. Az OECD adatai szerint a kövérség nemcsak az egészségben eltölthető évek számát csökkenti, de megterheli az egészségügyi ellátórendszert, és mérsékli a GDP-t is. A szervezet előrejelzése szerint az Egyesült Államokban 4,4, Németországban 3, Olaszországban 2,8 százalékkal lehet alacsonyabb emiatt a nemzeti összjövedelem a következő harminc évben. Magyarország esetében az elhízás miatt prognosztizálható veszteség 4,1 százalék lesz. Az OECD elhízás-rangsorát az USA, Chile és Mexikó vezeti, Magyarország 30 százalékos eredménnyel, az ötödik helyen áll, ami az EU-tagállamok közül messze a legrosszabb mutató). Az elhízás nemcsak közvetlenül öl, hanem számtalan krónikus és halálos betegség kockázatát növeli. Így például a kövér embernek magas a vérnyomása, gyakran kezelik cukorbetegséggel, asztmával. A zsírszövet ugyanis a tüdőbe is beépül és gyulladást okoz. Túlsúllyal élni a „belehalás” előtt sem jó. Az elhízás nem egyéb, mint a test zsírtöbblete. Oka általában az, hogy az ember több kalóriát fogyaszt, mint amennyire a napi életviteléhez szüksége van. A többletzsír „átrajzolja” az ember általános megjelenését, testi-lelki állapotát. A túlsúlyosok mozgása elveszíti a harmóniáját, ízületeik gyorsabban és fokozottan kopnak. Emiatt gyakran fáj a csípőjük, térdük. Kisebb kapatótól is gyorsan kifulladnak. Rosszul és zajosan alszanak. A többlettömeget cipelőkkel szemben az emberek előítéletesek, gyakori céltáblái a rossz tréfáknak. A munkaerőpiacon is erős a hátrányuk sovány társaikkal szemben. Az elutasítottságuk miatt csökken az önbecsülésük. A kövérségtől való rettegés mélységét mutatja az az amerikai vizsgálat, amelynek során a megkérdezettek csaknem fele a „Mitől fél a legjobban?” kérdésre azt válaszolta: „az elhízástól”. Ez a félelem talán nem is alaptalan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már évekkel ezelőtt figyelmeztetett, hogy az elhízás járványos méreteket öltött világszerte, és immár többen halnak meg a kövérség okozta betegségekben, mint éhezésben. Az európai országokban a lakosság 60 százaléka, a gyerekek 20 százaléka túlsúlyos. A KSH egészségfelmérése szerint nálunk még az európai átlagnál is rosszabb a helyzet, mert a magyar lakosság kétharmadának van jelentős feleslege. A felnőttek elhízása világszerte a 80-as, 90-es években gyorsult fel. A jelenség legfőbb oka az életkörülmények változása, amelynek révén felerősödik a genetikai hajlamok hatása is. Méghozzá jelentősen: míg egy európai vizsgálat szerint a 60-as években két átlagos magasságú 35 éves férfi közül a hízásra hajlamos csupán 3,9 kilogrammal volt nehezebb, mint a genetikailag karcsú, addig ma két ilyen átlagember tömege között a különbség már 13,9 kilogramm. Az elhízás okai összetettek. Az ipar egyre nagyobb tömegben kínál finomított nyersanyagokból készült földolgozott ételeket, amelyekből sokkal könnyebb túl sokat enni. Forgács Attila és szerzőtársai a Magyar Tudomány egy korábbi számában rendszerezték azokat a lelki tényezőket is, amelyek nem engedik abbahagyni az evést akkor sem, amikor az ember már jóllakott. Tanulmányuk szerint a mai ember táplálkozását már nem az éhség illetve a jóllakottság szabályozza. Az evésre már nem csak olyan belső kényszerek késztetnek mint a leesett vércukorszint, a hideg, a szomjúság, hanem a kívülről támadó reklámok, vagy a nagy családi összejövetelek. A természetes kontrollt már a legkisebbeknél felülíródik, amikor olyankor is evésre biztatják őket, amikor egyébként nem éhesek. Így mire felnőnek, számukra az étel már szinte univerzális megoldókulcs lesz: esznek örömükben, esznek bánatukban, esznek, ha magányosak, s esznek, ha végre jó társaságban lehetnek. A tanulmány szerzői szerint a kövér embernek valójában nem is a teste, hanem a lelke éhes. A kalóriákat számlálgató testsúlycsökkenése eleve kudarcra van ítélve, ha nem képes a lelki tényezők kontrolljára. A mai ember problémái elől könnyen menekül az evésbe. Az étel nemcsak a rossz érzéseket tompítja, de fölerősíti a pozitívakat is. Forgács Attiláék tanulmánya is emlékeztet arra a korábbi kutatásra, miszerint az élelmiszervásárlások több mint kétharmada nem tervezett, nem tudatos, csupán pillanatnyi benyomások hatására történik. Ami ugyancsak bizonyítja, hogy az elhízás elleni sikeres küzdelemhez kevés az akarat. A soványabb testre vágyakozók nincsenek könnyű helyzetben. Vannak például olyanok, akik képtelenek abbahagyni az evést. Az ilyen ember társaságban általában csak annyit eszik, mint a többiek. A kontrollálatlan evésrohamok többnyire akkor jönnek, amikor egyedül vannak, gyakran este, éjszaka. Mivel náluk ilyenkor sem alakul ki a teltségérzés, akár a rosszullétig is túleszik magukat. Ezeket a falásrohamokat kiválthatja sok minden: stressz, szorongás, depresszió, vagy a negatív érzelmekkel való napi küzdelem is. A változtatni akarók leginkább önmagukra számíthatnak. Az orvosok gyakorlatilag mindenkinél ugyanazt sulykolják: ha kövér, fogyjon le. Ha sovány, tartsa meg a súlyát. Ez pedig rendre kevésnek bizonyul a hétköznapi életben az eredményes súlycsökkentéshez. A fogyási kísérleteknek az esetek 95–98 százalékában kudarc a vége. A kúráknak nekifutók kétharmada a végén többet nyom a mérlegen, mint amit elvesztett. Már 1969-ben igazolták a kutatásokkal, hogy a testtömeg mindössze 3 százalékának elvesztése 17 százalékkal lassítja le az anyagcserét. Így aki egyszer belekezd valamilyen energiacsökkentő kúrába, annak a normál súlya megtartása élethosszig tartó napi küzdelemmé válhat. A Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) tavaly pontokba szedett ajánlást tett közzé a fogyni vágyóknak. Szerintük ahhoz, hogy ki-ki a maga súlyánál lehessen, nem csak mértékletesebb és változatosabb étkezés, meg aktívabb életvitel kell hanem jobb alvás, ritmusosabb életvezetés, a konfliktusok korai oldása, az élmények keresése, illetve a mérgek és stimulánsok lehetőség szerinti kerülése is.